Három meccs 5 óra alatt, azt hihetnénk, hogy lazán belefér, de mégis csúszforgalom volt az űr ezen szegletén.
#1 ütközet
Krivan Tibi - Band of ribs #1.3
A múltkori kudarc még emléke még nagyon vivid, fentem a blasztert, hogy a visszavágón ünnepelhessem az űr szent titkait. Lett vágás, de nem vissza, hanem el.
A "ribs" annyiban módosult, hogy az egyik torpedónaszádot kicseréltem egy piszkafára (Gunner + painbot).
A terv az volt, hogy a Gunner-rel támogatva beviszek egy-egy sebzést és/vagy elhasználtatom a fókuszt, aztán jöhet a torpedó.
Balga és gyáva módon szembementem a rebel csapattal, akik aztán tették a dolgukat. Hogy ez miért volt gyáva? Mert nem vállaltam be, hogy jobbra elrántom a kormányt és némi kaucsukot otthagyva megkerülök egy aszteroidát. Vállalnom kellett volna magamat.
Úgy játszottam, mint aki a szakadék szélén áll, tudja, hogy nem léphet előre, de húzza a mélység.
Meg hát a célpont választás. Már megint. A meccs után kideriváltuk, hogy sem Pava, sem Mison nem elsődleges célpont, inkább Dameron és a kutya. Ha Poe-nak nekiesem, az R5-P9 nem tudja időben regenerálni.
Amit ki kell emelni, az Tibi repülése. Nagyszerűen terelgette a 4 járművet. Járt neki a keksz.
Eredmény: vereség / 166-34
#2 ütközet
Szabó Dani - Band of ribs #1.3
Tiszta idióta az, aki kétszer rosszul csinál valamit és mégis pozitív eredményt vár el.
A fent olvasható módon vesztettem el a painbot-os hajómat. No komment. Plusz még, hogy ha már van painbot, akkor használni is kéne.
Dani szépen reptette a keresztszárnyúakat, szétvált, összerendeződött, öröm volt nézni. Aktívan használta a T-roll-t, ami engem segített, mert így módosító nélkül maradtak a hajói, több összecsapást éltem így túl.
Sikerül lekezelnem két T-70-est, így hoztam a meccset, de továbbra sem érzem a JM-eket.
Eredmény: győzelem / 116-84
#3 ütközet
Felkészülési meccset játszottunk az FFZ ajándékfelszedős küldetésével. Három beszerzési pont volt a félpálya vonalán, ahol akcióval vehettük fel a cuccot. Az ajándékkal rendelkező lejött hajó pedig elhullatta a csomagot, amit az ellen felvehetett.
Ádám kérésére Asajj űrhölgyet hoztam a csatába, de nem a megszokott legénységgel, hanem Dengar-ral valamint Fenn-nel és egy védekezésében megerősített M3-A-val. Nagyon friss lista, mondhatni nyers, de utólag sem tudom, hogy mit változtatnék. Ha a Scyk Stealth Device helyett az Asajj megkapja a title-t, annyit érek el, hogy a Scyk egy védekezésben meggyengített hajót tudna támadni.
A terv az volt, hogy lelövök 2 hajót, majd laza ügetésben felszedem az ajándékokat, fityiszt mutatva a megfélemlített maradéknak.
A terv majdnem bejött, de tudjuk, hogy a majdnem a semmi testvére.
Ismét rosszul mértem fel, hogy melyik hajó a veszélyes. Omega leader-től paráztam, így annak mentem neki. Elsőre lepattantam, de kitartó parittyázással levettem a pályáról. Majd eztán Fenn ráragadt az Inkvizítorra és Ádám ügyes manőverei sem tudták megmenteni.
Bár erősen megtépve, de 3 vs 1 szituba kerültem Quickdraw-val, akinek 2 vagy talán az összes pajzsa fent volt még. Egy sima dogfight-ban időhúzással kihozhattam volna egy 150-50-es győzelmet, de felkészülési meccs lévén toltam tovább a szekeret. Quickdraw cudar egy ellenfél, a pilóta képessége miatt kis találatokkal nem volt tanácsos kihozni a sodrából. Így a double tap miatt leesett a Scyk és Fenn is.
A tapasztalat birtokában kijelenthetem, hogy Quickdraw-t kellett volna erős össztűzzel elsőnek eliminálni.
És nem elfelejteni haszálni Dengar-t, ha már drága pénzért megvettem. És Ádám. Lone wolf!