It's a trap

X-wing ütközet napló & egyéb értekezések amatőr szemmel

Incoming!

2018. július 25. 21:57 - Godgre Mos

A rakéták és torpedók egészségkárosító hatásai

stealth_ship_missiles_cam.png

Ismerünk minden kilőhető cuccot, ami a 2.0 érkezésével rendelkezésünkre áll. Lapozzuk át őket.

Pirossal kiemelve a pontszám publikáció után szerkesztett tartalom.

Az 1.0-ban nem tennék ilyen megállapítást, de itt látok koncepciót a rakéták-torpedók kialakításában, annak ellenére, hogy torpedóból még csak 3 féle van publikálva. A Flechette és Plasma az első hullámban nem jön a Seismic pedig bomba formájában kerül az asztalra.

  • Torpedók: nagyobb ütést mérnek (~4 támadó kocka), eredmény módosító effektussal - jelenleg 3 féle
  • Rakéták: kisebb rombolóerő, a találatot kiegészítő hatás (nem a találatot erősítő) - jelenleg 6 féle

Az Ion mindkét változatban fellelhető, ugyanazzal a hatásmechanizmussal - amit én totálisan félreértettem, pedig csak a demó játékot kellet volna újra megnéznem - de eltérő erősséggel.

Nehéz lesz őket teljes hatékonysággal üzemeltetni, értem ez alatt a TL és fókusz együttes meglétét. A 2.0-ban nem ismert olyan hajó, amely linkelve tudja ezeket produkálni. A TL megszerzésekor nem lesz fókuszunk, ezáltal kitettek vagyunk a sérülésnek. Ha mégis célpontbemérünk, megvárjuk-e a következő kört a lövéssel, hogy meglegyen hozzá a fókuszunk is? Nincs Long-Range Scanner, Advanced Optics, Expertise, Glitterstim, klasszik Fire-Control System vagy Guidance Chips hogy besegítsen a folyamatba.
Kiemelten fontos lesz a másoktól kapott extra akció (koordináció és egyebek - Airen Cracken)

Rakéták

A 3 kockás rakétás támadások elsőre kevésnek tűnnek. 2-es távolságban ezt a lövésteljesítményt egy elsődleges fegyver is nyújtja. Csak 3-as távban jobb a rakéta, a védekező range bónusz védőkockájának hiánya miatt. Az extra effektusokra kell alapozni, ha feltesszük a hajónkra. Kettő közülük tömegoszlató fegyver, vagyis swarmok ellen hatékony. És ugye a birodalom egyik fegyvere lesz a swarm, illetve a többieknél a több generikus pilóta több hajót jelenthet.
A másik hasznos helye a rakétának a 2 elsődleges tűzerejű hajókon lesznek, mint Z-95, Scyk, A-wing

Az FFG cikkében Krassis Trelix-et emeli ki hogy milyen klassz lesz rátenni Concussion Missiles-t. De ez legyen a legnagyobb hibájuk. :)
A fent említett okokból nem valószínű, hogy 3 kockás rakétára költeném a "drága" pontot, még ha hátrafelé is ki tudja lőni. Esetleg akkor, hogy minden második ellenfél swarm-mal jön.
Jómagam Slave I nevesítéssel és Proton torpedóval próbálkoznék elsőre.

Krassis Trelix: Végrehajthatsz első tűzíves speciális támadást a hátsó tűzívedről

Izgatottan várom, hogy kiderüljön mi az a speciális támadás. Egy Heavy Laser Cannon biztos nem, mert ahhoz bullseye kell, de az hátul nincs. Egyelőre a lövedékekről tudjuk, hogy 'peciális.
(A cikk írása közben kiderült, hogy a speciális az új másodlagos.)

concussion.png

Concussion Missile

[első tűzív, 2-3 távolság, 3 kocka, 3 töltet, 6 pont]

"Támadás (célpontbemérő): Költs el 1 töltet tokent. Miután a támadás talált, minden hajó 0-1 távolságban a védőtől felfordít egy sérülés kártyáját."

Output: TL-kal: 2.250, TL-kal és fókusszal: 2.813, kalkkal: 2.636

A játék második felében, mikor már a pajzsok lekoptak, akkor igen! Bár akkor már az alakzat is felbomolhat, hogy kifejtse a range hatását.
Greiner Tomi kérdése: a sérülés kiosztás után kapcsol-e be a kártya effektusa? Akkor lehet lényeges, ha a épp ettől a lövéstől lett sérülés kártyánk.
6 pontért feltenném 2-es elsődleges támadású hajóra.

 

cluster_missiles.png

Cluster Missiles

[első tűzív, 1-2 távolság, 3 kocka, 4 töltet, 5 pont]

"Támadás (célpontbemérő): Költs el 1 töltet tokent. Miután a támadás talált, végrehajthatod ezt a támadást mint bónusz támadást egy másik célpont ellen 0-1 távolságban a védőtől, figyelmen kívül hagyva a célpontbemérő követelményt."

Output 1. lövés: TL-kal: 2.250, TL-kal és fókusszal: 2.813, TL-kal és kalkkal: 2.636
Output 2. lövés: Fókusszal: 2.250, Kalkkal: 2.078, "üresen": 1.5

A második lövést csak akkor érdemes elereszteni, ha az elsőnél maradt legalább egy módosítónk, vagy a védő kevés kockával/módosító nélkül védekezik. Vagy Hail Mary.
Ha elhasználjuk az első lövésnél a módosítókat, nem marad a másodikra. Már ha van második, hisz a másik célpont 0-1 távolságban kell legyen.
Azért írtam az üresent, mert a másodiknál lehet, hogy nem lesz módosítónk. Látható, úgy nagyon gyenge a "kimenet".
Az egyenletes lőteljesítményt úgy érhetünk el, ha az esetleg rendelkezésre álló két módosítót, "szétosztjuk" a lövések között.
Kis elsődleges fegyverzetű, de magas Inijű hajóra jó választás lehet. A 4 töltet, 4db 3 kockás lövést tesz lehetővé.
A magas Ini esélyt ad lőtávba helyezkedni. A Fire-Control System jó segítséget adhat, hogy a TL-t fenntartva több körön keresztül abuzáljunk valamit. De nem sok hajónak lesz system slot-ja, konkréntan csak a birodalom 5 hajójának van ilyen (2018.08.13): Assault Gunboat, Defender, TIE Advanced x1/v1, Punisher.

  • Azt nem írja, hogy a második lövésre is költsünk töltetet! Tetszik!
  • A "different target" miatt nem lőhetünk újra az első célpontra. Nem tetszik!
  • 5 pontért 4db 3 kockás lövés range 2-ből is. Tetszik!

 

ion-missiles.png

Ion Missiles

[első tűzív, 2-3 távolság, 3 kocka, 3 töltet, 4 pont]

"Támadás (célpontbemérő): Költs el 1 töltet tokent. Ha a támadás talál, költs el 1 [hit] vagy [crit] eredményt, hogy a védő elszenvedjen 1 [hit] sérülést. Minden fennmaradó [hit]/[crit] eredmény 1 ion tokent ad a védőnek."

Output: TL-kal: 2.250, TL-kal és fókusszal: 2.813, kalkkal: 2.636

Az új ion szabályok miatt egy lövés nem lesz elég, hogy nagytalpas hajót lebénítsunk (3 ion kell hozzá). Egy 3 védőkockás kis hajót pedig nehéz lesz, mert legalább 2-nek be kell találni. De biztos olcsó lesz. ;)
5 pontért olcsó lett, de az új ion hatásmechanizmus miatt nagyon nehéz lesz ionizálni. Legnagyobb esélyünk a kistalpas 1 védőkockás hajók ellen lesz: B-wing, Y-wing, Wookie Gunship. A Concussion jobban tetszik.
A elköltendő eredmény alatt a már kiértékelt (védőkockákkal csökkentett) találatokat értjük (Bencsi magyarázata alapján).

Tudom, hogy f.ság, de nálam a "result" a dobás eredménye. A 2.0-ban úgy látszik ebben is újak a fogalmak.

 

homing-missiles.png

Homing Missiles

[első tűzív, 2-3 távolság, 4 kocka, 2 töltet, 3 pont]

"Támadás (célpontbemérő): Költs el 1 töltet tokent. Miután kijelölted a védőt, az eldöntheti, hogy elszenved 1 [hit] sérülést. Ha így tesz, nem kell kockát dobni és a támadás talált."

Output: TL-kal: 3.000, TL-kal és fókusszal: 3.750, TL-kal és kalkkal: 3.435

Nagyon trükkös rakéta, de csak agilis (3) hajók ellen ajánlanám. Ha 2 módosítónk is van, a védőnek nagyon ajánlott elfogadni az 1 találatot (1.881 a várható betalálás, védő fókusz esetén).
Az 1-2 védőkockás hajók tuti belemennek az üzletbe, az 1 sérülés csak megkarcolja őket. Ezért a kompetitív használatára "normál" árazás mellett nem látok esélyt. Sok pontot áldozni azért, hogy hátha ellenfél egy drága agilis ász lesz. Bár Sir Paul bennük látja a nagy lehetőséget.
3 pont lett az ára. Szóval olcsó. Jöhet ászvadászatra. Kihraxz-ra tenném is.

proton-rockets.png

Proton Rockets

[bullseye, 1-2 távolság, 5 kocka, 1 töltet, 7 pont]

"Támadás (fókusz): Költs el 1 töltet tokent."

Output: fókusszal: 3.750, TL-kal és fókusszal: 4.688, predátor és fókusz: 4.322

Egy nagyot lehet csapni vele. A bullseye miatt magas Inijű pilóta kezébe adnám. A kilövéséhez fókusz kell, így talán közepes Inivel is be lehet próbálkozni. Robot pilóták hátrányban, mert nekik a fókusz nehezen beszerezhető - már ha van robot-rakéta kombó.
Mivel csak 1x használható, én 3 támadókockásra tenném fel, hogy a többi lövés ne csak 2 kockás simogatás legyen, !!! bár "csak" eggyel több mint a range bónuszos elsődleges lövés. A Z-95 is szóba jöhet, lő egy nagyot és elhal.
Ennyi kockánál a fókusz mellé jól jönne egy újradobó mechanizmus. Predátorra nem jó, mert elsődleges fegyveren működik. Inkább egy TL-re. Bocsánat lock-ra. Hmm. Nem lesz könnyű nagyot ütni velük. Inkább hagyatkozzunk a szerencsére. Nem ám! :)
Első gondolat: drága lett. Második: ki kell próbálni. 2-es távolságból is kilőhető, ez jó. Bullseye, bullshit.

barrage-rockets.png

Barrage Rockets

[első tűzív, 2-3 távolság, 3 kocka, 5 töltet, 6 pont]

"Támadás (fókusz): Költs el 1 töltet tokent. Ha a védekező benne van a bullseye-odban, elkölthetsz annyi töltetet, ahány kockát újradobnál."

Output: fókusszal: 2.250, TL-kal és fókusszal: 2.813

2, jobb esetben 3 lövés kijön belőle, újradobással együtt. Háááát. Nagy kérdőjel. Azért jobbnak tűnik, mint az elődje - Unguided Rockets - mert van újradobási lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy akkor tesszük fel ha szabadon maradtak a rakéta slotok, ergo már csak kevés pontunk van. Szóval ajánlom, hogy olcsó legyen!

Mivel a birodalmi kitben van csak benne, a többiek kimaradnak a buliból. A K-wingre is felrakható! Birodalmi oldalon pedig: Assault Gunship, Punisher, Aggressor, Bomber. Az ára alapján hoznám is.

Torpedók

proton-torpedoes.png

Proton Torpedoes

[első tűzív, 2-3 távolság, 4 kocka, 2 töltet, 9 pont]

"Támadás (célpontbemérő): Költs el 1 töltet tokent. Forgass át 1 [hit] eredményt [crit] eredményre."

Output: TL-kal: 3.000, TL-kal és fókusszal: 3.750, TL-kal és kalkkal: 3.435

Egy 4 kockás támadás "extra munícióval" nem lesz olcsó mulatság. 16 pontra várom. (4 volt eddig, nem kell elkölteni a TL-t: +1, kettő is van belőle: +2, 4 kockás a 2.0-ban prémium: +1.
Durván túlpontoztam előzetesen, 9 pontért egész barátságos. Egyébként általában véve olcsóbbra lettek árazva.
A kritikus találat azért lesz fontosabb, mert szinte minden hajónak csökkentek a pajzsai, a hull javára, tehát kevesebb pattan le a pajzsról.

 

adv-proton-torpedos.png

Adv. Proton Torpedos

[első tűzív, 5 kocka, távolság 1, 1 töltet, 6 pont]

"Támadás (célpontbemérő): Költs el 1 töltet tokent. Forgass át 1 [hit] eredményt [crit] eredményre."

Output: TL-kal: 3.750, TL-kal és fókusszal: 4.688, TL-kal és kalkkal: 4.215

Ennek sem érzem a helyét. Ha csak 2-es elsődleges fegyverzetűre tesszük fel, akkor csak egy nagy lövésünk lesz, ha 3-asra, akkor meg csak +1 kockát ad range 1-ben. Meg fogja érni "fizetni" ezért?

Olyan tudok elképzelni, hogy M3-A-ra felrakom, illicitre Deadman's switch és megpróbálom kilőni. Ha nem lesz rajta illicit, akkor piszok olcsó kell legyen. De illicittel is.

 

ion-torpedoes.png

Ion Torpedoes

[első tűzív, 4 kocka, távolság 2-3, 2 töltet, 6 pont]

"Támadás (célpontbemérő): Költs el 1 töltet tokent. Ha a támadás talál, költs el 1 [hit] vagy [crit] eredményt, hogy a védő elszenvedjen 1 [hit] sérülést. Minden fennmaradó [hit]/[crit] eredmény 1 ion tokent ad a védőnek."

Output: TL-kal: 3.000, TL-kal és fókusszal: 3.750, TL-kal és kalkkal: 3.435

Az ion rakétától csak a tűzereje és az ára (fogja) különbözteti meg. Na meg az eggyel kevesebb töltet, de szerintem ez nem túl erős faktor. Örülhetünk ha egyszer kétszer kilőjük.

Szerencsével egy nagytalpas hajót akár egy lövéssel is ionizálhatunk, ha jól előkészítjük és lock+fókusszal lőhetünk. De már rosszul kezdődött a mondat. Egyenlőre hanyagolnám. 6 pontot nem ér meg.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itsatrap.blog.hu/api/trackback/id/tr5514093727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása