Szabó Dániel - Band of ribs #2
Már régen játszottam Danival, biztos voltam benne, hogy valami fricskával fog előállni. Asajj, Boba, Burnout SLAM és PTL-vel fűszerezve. Hár bejött. Daninak.
A múltkori szörnyű kockadobálásom nem ismétlődhet meg újra - gondoltam. Villámok hada nem kényeztetni kétszer e kápráztató kavicsot - gondoltam. Szenvedő lábad nem lesz ismét e sordó folyónak kegyeltje - gondoltam. Még sorolhatnék egyéb közhelyes és Coelho-s frázisokat, de azt hiszem érződik így is, a hozzáállás megfelelő volt. Na jó még egy elméset: "A szerda tragikus misztériuma sudár koszorúval ékít."
Játékról játékra szeretnénk valamiféle fejlődést felmutatni. Sajnálatosan a legnagyobb javulást a zöld kockák dobásában sikerült elérni, Fenn Rau kerek szemmel, kérdő tekintettel rám nézve esett le a második teliüres dobásra, miközben atomjaira bomlott. A scout-ok sem tudtam a kockákkal megvédeni.
Hasonló hatékonysággal szórtam a piros kockákat, ennek eredményeképp Bobából 2 pajzsot, Ventress úrnőből 7 életet sikerült a 75 perc alatt elfogyasztanom. Persze ehhez kellett Fenn korai távozása.
OFF: nem szívesen repülök Asajj-zsal és nem tűröm a pályán ellenfélként sem. Részemről a legantipatikusabb figurája az SW univerzumnak. De tény, hogy az egyik legjobb választás ebben a játékban.
Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy csúnyán kikaptam. A kockákkal igazán csak az a bajom, hogy ezt a listát továbbra is jónak tartom és most nem követtem el szarvashibát. És a lista még most sem tudott bizonyítani.
Valószínűleg nem tudom jól reptetni a csapatot.
(Braking news: Ricsi publikált egy VASSAL meccset a youtube-on, ahol egy hasonló konfiguráció jól szerepelt.)
Dani jól kalkulált a PTL-s hajókkal, az evade akciók mentették meg a ribi (Asajj) valagát. Jó időzítéssel használta a Burnout SLAM-et, jól mozgatta a hajókat, megérdemelt volt a győzelme.
Eredmény: vereség 175 - 25