#1 ütközet
Őszintén szólva, már nem emléxem, hogy ezzel a listával álltam-e ki, vagy ennek a torpedós változatával (title helyett).
Az első rárepülésen Norrát sikerült lezúzni, miközben Suhlak Kanan mögé sattankodot. Eztán pedig együttes erővel küldték a másvilágra Kanant és a kutyáját.
#2 ütközet
Krivan Tibor - Lista: Asajj+Kath
Ricsi K-winges, bombázós cikke ösztökélt, hogy én is bombázzak. Ismét nem 100%, hogy ez a lista volt, de nagy vonalakban tükrözi a szándékomat.
Hamar egymásra talált a két csapat, Kanan már bele is sorozott egyet Katiba. A következő körre ki is gondoltam Tibi várható Z-95 lépését, Katival majd átlépem, rádobok egy Proximity Mines-t, én tűzíven kívülre kerülök, a Z pedig a pokolra. Aha, de ehhez nem 2 bank-et, hanem 3-at kellett volna csavarni. Belerongyolt a Z-be, ezzel a véknyáját mutatta Kanannak. Tibi már rázta is az 5 pirosat. Kati kimúlt és 3 hajó ellen Asajj sem sokáig húzta már. Nagy momentum volt az az elhibázott manőver.
Játszani kell még ezzel a listával, mert tetszik.