@melee sc: igen, 3-as távolságban jár az extra védőkocka.
A robot pilótáknak nincs fókusz akciójuk, így ion mozgás után ők nem tudnak fókuszt végrehajtani.
@Buddhha: És egy átbulizott éjszaka után jött be hozzánk játszani. A nyaralására hajókat visz magával! Nagyon elhivatott. Jó fej srác, jövőre az EB-n biztos összefutunk vele.
@Régi Olvasó: Néha meg kell kavarni a kakit, mert különben megkövesedik. :) Igazándiból a versenykörnyezetet robbantották szét. Az otthoni játékot nem zavarja. A konyhaasztalon eddig sem volt 3 darab JumpMaster vagy Fair Ship Rebels formáció.
Én izgalommal veszem elő az új hajókat, de ugyanezt érzem, ha TIE küzd X-wing ellen. A szomszédaimnál rendezünk Haloween X-wing partit, ahol a legmodernebb gép egy T-70-es X-wing lesz.
Szóval csinálhat az FFG amit akar, mi már jól tudjuk érezni magunkat.
Az a baj a játékkal, hogy túl nagyot akar vele fogni az FFG. Állandóan újít, frissít, aztán a végeredmény már csak a fanatikusoknak érthető. Nagyon kisillott a dolog. Ha belegondolok, hogy régen úgy jellemeztem, mint egy modern kori és hatalmas szabadság fokú sakk, akkor mára azt mondanám, már csak nyomokban hasinlít rá. Túlbonyolították. Én már az írásaid többségét sem értem. Az x-wing nem lesz így népjáték, új tagokat nehéz találni, a régieknek meg nagyon résen kell lenni, vagy különben lemaradnsk. Sajnos...
@Régi Olvasó: Azt el kell áruljam, hogy a dobozt nem én gyártottam. Hobbi boltban kaptam olyan dobozt, amibe pont beférnek magasságra a kártyák. Arra sajna nem gondoltam, hogy a kártya típus elválasztó lapok magasabbak és azok bizony már nem kérnek el. Most gyártanom kell újakat, amelyeknél oldalra lóg ki az ikon.
A dobozért, egy falapért - amiből a belső falak készültek - és a 2 színű akril festékért 1700 forintocskát fizettem.
Ez még csak a prototípus, csinálni fogok egy "végleges" változatot is.
Na, most kaptam kedvet egy tárolódoboz legyártásához! Nem lesz ilyen profi, az biztos, de annyira tetszik az ötlet és annyit segíthet a kotorászásban, hogy már szinte érzem a faszálkát a bőröm alatt...
@Régi Olvasó: A látszat csal. Sok a meló és a ha akad pár nap nyaralás, az is inkább fárasztó. De nem panaszból mondom. A húr csak megfeszülve zeng. :)
Igen, lázadok és élvezem. Készülök a retróra, többször kell ilyen versenyt rendezni.
És hogy ne okozzon mentális törést nálad a játék magaddal látom ám, hogy lázadó repült lázadó ellen!
(Pihentnek tűnsz, mintha a nyári szünet szelleme tebeléd is beköltözött volna...)
It's a trap
X-wing ütközet napló & egyéb értekezések amatőr szemmel
Utolsó kommentek:
Régi Olvasó 2018.11.01. 12:49:01
Köszönöm!
Bejegyzés: Download
Godgre Mos 2018.10.01. 18:31:13
A robot pilótáknak nincs fókusz akciójuk, így ion mozgás után ők nem tudnak fókuszt végrehajtani.
Bejegyzés: Szabályváltozások
melee sc 2018.10.01. 16:45:02
"távolság bónusz" - csak a támadásról szóltál. Védekezésnél ágyúk és lövegtoronyoknál 4-es távolságba jár a plusz egy védőkocka?
"ion" - A robot pilóták megszívták. Nem írtad le miért.
Bejegyzés: Szabályváltozások
Régi Olvasó 2018.09.30. 19:45:22
Szép munka, Gergő!
Bejegyzés: Szabályváltozások
Godgre Mos 2018.08.09. 08:39:15
Bejegyzés: Az utolsó jeti
Buddhha 2018.07.26. 14:18:45
Bejegyzés: Az utolsó jeti
Régi Olvasó 2018.01.31. 20:49:12
A videót is hamarosan meglesem!
Bejegyzés: II. győri Star Wars versenyek napja
Godgre Mos 2017.12.18. 16:23:15
Bejegyzés: Az ötös fogat maradéka
Régi Olvasó 2017.12.15. 19:40:39
Bejegyzés: Az ötös fogat maradéka
Godgre Mos 2017.11.28. 18:36:46
Bejegyzés: CSak Előre Lövés - Championship Arrabona VI.
Régi Olvasó 2017.11.24. 21:06:29
Köszönjük!
A versenylista nagyon tetszik, kár hogy a régiekről nincs ilyen. Innentől kezdve lehet, hogy lesz?
Az a furcsa, hogy amennyire megijedtünk a csak előre lövéstől, végül annyira élveztük!
Bejegyzés: CSak Előre Lövés - Championship Arrabona VI.
Godgre Mos 2017.10.28. 18:43:11
Bejegyzés: Red 15 standing by - 1st Hungarian National Championship
Godgre Mos 2017.10.28. 18:39:27
Én izgalommal veszem elő az új hajókat, de ugyanezt érzem, ha TIE küzd X-wing ellen. A szomszédaimnál rendezünk Haloween X-wing partit, ahol a legmodernebb gép egy T-70-es X-wing lesz.
Szóval csinálhat az FFG amit akar, mi már jól tudjuk érezni magunkat.
Bejegyzés: FAQ 4.4.0 - a rendszerváltás
Régi Olvasó 2017.10.28. 09:11:15
Bejegyzés: FAQ 4.4.0 - a rendszerváltás
Régi Olvasó 2017.10.12. 22:09:33
Biztosan éltre szóló élmény volt!
...és még a lottót is megynyerted...
Bejegyzés: Red 15 standing by - 1st Hungarian National Championship
Godgre Mos 2017.09.03. 12:33:40
A dobozért, egy falapért - amiből a belső falak készültek - és a 2 színű akril festékért 1700 forintocskát fizettem.
Ez még csak a prototípus, csinálni fogok egy "végleges" változatot is.
Bejegyzés: Force Saturday bejelentés
Régi Olvasó 2017.09.02. 19:55:20
Bejegyzés: Force Saturday bejelentés
Godgre Mos 2017.08.17. 09:06:34
Igen, lázadok és élvezem. Készülök a retróra, többször kell ilyen versenyt rendezni.
Bejegyzés: Világvége?
Régi Olvasó 2017.08.12. 21:57:04
(Pihentnek tűnsz, mintha a nyári szünet szelleme tebeléd is beköltözött volna...)
Bejegyzés: Világvége?
Godgre Mos 2017.07.20. 20:09:35
Bejegyzés: Ideért a hőhullám